Idén egy minimál stílusú adventi koszorúval készültem - ráadásul a koszorú még csak nem is koszorú... Na de ne siessünk ennyire előre!
Szóval amikor az ember lánya egy nagybevásárlás után a csurig pakolt babakocsit a hegyre feltolja, időnként meg-megáll megpihenni. És egy szép napon úgy alakult, hogy egy ilyen röpke pihenő alatt találtam öt-hat csodás háncsdarabot, egyenként úgy kéttenyérnyi nagyságúak. A vöröses árnyalatút fenyőként azonosítottam, ez szépen hajlott, míg a másik, ismeretlen fajtájú inkább rusztikus felületével, mohosságával-zúzmósságával ragadta meg a figyelmem. Bedobtam hát őket a nagybevásárlás tetejére, majd jó lesz valamire alapon, meg hát ugye, csak nem fogok megszakadni még pár dekától. Ahogy hazaértem, már tudtam is, hogy a fenyőt mire fogom használni: ebből lesz az adventi koszorú! Ráadásul mivel konstans helyszűkében vagyunk, végre olyan méretű lesz, ami a kis körasztalra is ráfér a konyhában...
A hozzávalók:
- négy gyertya + egy a viaszcsepegtetéshez
- szalag
- fenyőkéreg
Kiválasztottam a legszimmetrikusabb, legszebb téglalapot adó kérget, és pár percre vízbe merítettem, hogy még puhább legyen. Minél vizesebb, annál bátrabban hajlítható - szárazon pedig merevvé válik, megtartja a formáját. Meghajlítottam tehát, és a szalagot szorosan a felső peremhez fogtam. Nem használtam ragasztót, arra számítottam, a fa majd megfeszíti a szalagot, ahogy megpróbál visszaugrani a helyére. Az egyik végére masni került...
És máris elkészült a naturál-minimál adventi tároló, amely a gyertyák helye lesz. A sínszerű formába egyenként beleállítottam a gyertyákat, alájuk egy ötödik gyertya segítségével egy kis olvasztott viasz került, hogy ne mozduljanak el.
Kész is az adventi "koszorú", amely a legkisebb reggelizőasztalon is elfér:
