2016. júniusában eposzi posztban meséltem kis hazánk és benne szűkebb pátriánk kétségbeejtően bürokratikus berendezkedéséről, amely szinte lehetetlenné teszi a kitűzött céljaink elérését, már ami a házbővítést illeti. Másfél (!) évvel (!!) később beszámolnék az eddig elért eredményekről... mert szerencsére vannak, még ha az Önkormányzat mindent meg is tett az ügy lassításáért.
Ebben a bejegyzésben ott hagytam abba, hogy kollektíven térdig érő ősz szakállt növesztve vártuk a megváltást, amely egy építési engedély képében manifesztálódott volna. Volna. Mert csak nem akart sikerülni. A homokóra szemei némán peregtek, a nyári lombot felváltották az őszi levelek, egyszer kijött valaki ellenőrizni, hogy lám, nem építkezünk, nagyon jó, már _mindjárt_ meglesz az engedély, addig ne is kezdjünk neki. Ezzel a nagy semmivel párhuzamosan legalább a csatornára csatlakozással haladtunk, az cirka fél év alatt le is zajlott - persze nem zökkenőmentesen, de hát őszintén, mit is vártam? Például kijött egy hozzáértő, megnézte az elfogadott tervrajzokat, hogy a derítő hogyan és miként is csatlakozik a hálózathoz, hümmögött vaamit, hogy de hát nem is ott van, ahol lennie kellene, majd kivágta félig az almafánkat (mert félúton elromlott a láncfűrésze) - aztán megint megnézte a terveket, és konstatálta, hogy ajaj, a fát nem is kellett volna kivágni, csak egy csővel összekötni a mostani csatorna-kivezetést. Az ilyen semmiségeken rezzenéstelen arccal lépünk túl, viszont az egész fakivágás jó apropót szolgáltatott arra, hogy a soha-meg-nem-érkező építési engedélyt meg sem várva saját kezűleg kezdjünk bővíteni - egy teljesen más koncepciót követve, mint ami a (jó drágán) elkészült tervrajzokon szerepel. A képet árnyalja, hogy (mint ahogy az egy évvel később kiderült) a gazdasági épületként nyilvántartott ingatlanunk bővítését engedélyeztetni nem is kellene, csak a hatályos jogszabályoknak megfelelően bejelenteni...
Lassan olyan tekervényesen bontakozik ki a történet, mint amilyen kalandos utat az engedélyünk bejárt, így most előreugrom 2017. májusára, amikor önkényesen kijelöltük, hogy hol legyenek az új előszoba falai, majd kiástuk az alapot. Egy héttel később hatalmas sóderkupac foglalta el a félig kivágott almafa helyét, és elkezdődött az össznépi betonozásparti. A szomszédok és környékbeliek nagyon sokat segítettek, én zsíroskenyereket gyártottam futószalagon, a gyerekek színes kavicsok után túrták a sódert, közben bográcsban rottyant a paprikás krumpli... igazi jó hangulatú buli volt, de tényleg. Csak háttérzeneként a betonkeverő (álnevén Töhötöm József egyéni vállalkozó, kis családunk új tagja) szolgáltatta az ütemet. Mivel csak hétvégenként tudtunk haladni, és a betonnak is kötnie kellett, júniusra lett egy szép nagy placcunk, ahol olyan jó lehetett krétarajzolni meg kismotorozni. Ekkor egy részen visszabontottuk a ház szigetelését (ez szörnyű szeméttel jár, konkrétan porszívóztam a kertben a szanaszét szálló hungarocelldarabkákat), és rendeltünk rengetegrengeteg ytong elemet, és elkezdődött a falazás. A fiúk hipphopp felhúzták a falakat, ácsoltak, vakoltak, újraszigeteltek, tetőfedtek és még sokmindent, ami kellett. Egy olyan árnyas, élhető teraszunk alakult ki az új előszoba mellett, amely komoly életminőség-javulást hozott a tikkasztó nyári napjainkba, de tényleg. Aztán nyaraltunk, meg hétvégente inkább a Balatonra jártunk, így újból lelassult az építkezés első üteme - de szeptemberre már kész volt a villanyszerelés, padlófűtésszerelés és a járólapozás is, pöpec fa nyílászárókat is szereztünk.
Motivációként meg is rendeltem a bútort (ami még pár hétig dobozban várta az összeszerelést), és hogy ne unatkozzunk, a be nem fejezett első ütem mellett megindítottuk a második ütemet... de erről majd külön bejegyzésben. Addig is pár vizuál-morzsa az új előszobánkról, amely biztosan nem lesz különdíjas a Szép házak magazinban, de saját kézzel hoztuk össze, és maximálisan kielégíti az elvárt funkciókat - ráadásul pont annyiba került, mint amennyibe terveztük, és semmimlyen mesterrel, kivitelezővel, szállítóval nem kellett huzavonázni, ellenőrizni, noszogatni, morogni (na jó, ez nem telejesen igaz, a Férfi a háznál azért erős pressziónak lett kitéve részemről, hogy csinálja már, haladjunk már, fejezze már be - a mai napig egyébként vannak olyan kisebb munkák, mint például a szegőlécezés, amelyek lógnak a levegőben)...
(Komód: mindigbutor.hu, Fogas: vivre.hu, Szekrény: kika.hu - mindezek kiszállítással felébe kerültek egy ikeás megoldásnak, hurrá!)
Ez a pár plusz négyzetméter nagyon megérte a munkát, na.
Előzetes: A következő részben kiderül, milyen kosszal jár egy ablak ajtóvá alakítása, hány hétig lehet lépcső helyett létrán közlekedni egy kétéves gyerekkel a hátadon, és SPOILER ALERT megérkezik az immáron felesleges építési engedély is... maradjanak velünk!
