Egy hónapos blogszabadság, mert újabb fejezetéhez érkezett a kerítés-saga. Hogy hogyan is evolválódott közömbös viszonyunk a kerítéssel a rühellem-gyűlölöm állapotig három év alatt? Hosszú történet, keserédes fő pontokba szedve:

Első év. A rozsdás kerítés áll, hálásak vagyunk, hogy erre nem kell költeni. Persze imittamott lyukas, mindenféle kóbor macska, menyét és sün teszi tiszteletét esténként, télen a nyomok kifejezett népvándorlásra engednek következtetni. A mellettünk legelő lovak néha patával taposnak egyet a dróthálón, hogy jobban hozzáférjenek a mi füvünkhöz, ha a kerítés mellett guggolva gazolok, néha a fülembe szuszognak, kisebb szívinfarktust okozva. Télen egy hétre kutyaszittelünk egy briardot, aki két nap után nemes egyszerűséggel átugrik a kerítésen, felfedezi a környéket - én pedig pánikban telefonálok a gyepmesteri telepre.

Második év. Kiskutyákat fogadunk örökbe, bár ezerszer is elmondom, addig nem, amíg normális kerítésünk nincs. Az ebek pár hónapos korukra rájönnek, hogy egy rozoga fémháló nem foszthatja meg őket a világ teljes megismerésétől. Mi vagyunk az utcában a "jaaa, ahol mindig kint van a két kiskutya". Aztán egy szép áprilisi napon arra érünk haza, hogy a lovak áttörtek a kerítésen. Ez még kétszer ismétlődik meg az adott évben. A szomszéd ígéri, hogy helyreállítja a kárt, azt egy halom ócskavas beépítésével orvosolja. A kerítés romokban. Toldozzuk rendületlenül. Csirkehálóból készül magasítás, mikor rájövünk, hogy a mi kutyáink is képesek akkorát ugrani. Deszkából készül akadály, mikor rájövünk, a postaládának hagyott nyíláson is ki tudnak létrázni. Farönkökkel torlaszoljuk el a keletkező lyukakat, a kutyák pedig csípőfogóként használva fogaikat, újabb és újabb feladványokkal szórakoztatnak. Raklapokat és szétvert szekrénylapokat vetünk be, derékmagasságig lefedve a lyukakat. Erre ásnak a szarháziak. Nyolc hónapos terhesen új kerítésoszlopokat betonozunk, két hónap alatt kicseréljük a dróthálót a lovakkal határos részen, betonvasból szökésgátló alap készül. Hátradőlünk, egy egész hónapig sikerül bent tartani a kutyákat.

Harmadik év. Rájönnek, hogy a másik oldalt méltatlanul hanyagolták szökés tekintetében. Újabb adag csirkeháló és kétszáz méter vadrács kihelyezve. Még mindig átugranak. Még betonvas, most felülre szerelve. Imitt-amott még mindig sikerül átjutni, főleg, ha a Férfi a házban biciklivel indul dolgozni, az ebek pedig mindent megtesznek, hogy utána futhassanak. Aztán megtörténik a baj, Slapaj kutya fütyijénél fogva felakad a szögesdróton, másfél hét állatkórház, leműtik az egészet, szerencsétlent testileg-lelkileg megviseli az ügy. Hát itt tartunk most. Plusz száz méter vadrácsot rendeltünk, de a kerítésre szánt pénzügyi alap kezd kiapadni... a hátam pedig már a 'kerítés' szótól is borzong.

Szívesen felajánlom a telket, hogy nálunk tesztelhessék a bevándorlókat megfékezni hivatott építményeket.