Új év, új hajszín – gondoltam merészen, miközben még decemberben a növényi hajfestékek között nézelődtem. Mindenféle fórumokat bújtam, mert ezek az anyagok nem ugyanúgy viselkednek, mint a jól megszokott, otthon használható hajfestékek: itt mixelni és mélyíteni lehet a színeket, sőt, ha nem megfelelő hőfokú masszát használunk, akár teljesen más szín is lehet az eredmény. Bár néhány kommentelő beszámolt hínárzöld eredményről, mégis a Khadi előre kevert színei mellett döntöttem, elbizonytalanított az a sok "ennyit keverj hozzá, ezzel öntsd fel" tanács, amit például a tiszta henna használatához adtak a hozzászólók.

Egy világosbarna színre esett a választásom, mert ez nem áll távol az eredeti hajszínemtől, így annyira nem nyúlhatok mellé, gondoltam.

Beöltöztem, kifésültem a hajam (ez nálam másfél óra, éljen a göndör haj!), megmostam alaposan rozmaringos sampon-szappannal, és törölközőbe csavartam. Jöhet a festék! A port kerámiaedénybe öntöttem, ahogy a használati utasítás írja (ez elvileg jobban tartja a hőt), és forró vizes edénybe állítottam. Felforraltam egy liter vizet, adtam hozzá két deci hideget (nincs hőmérőm, jellemző...), és lassan annyit kevertem a porhoz, hogy spenótfőzelék szerű masszát kapjak. A spenót nemcsak a színében találó, hanem szagában is: a pépnek konkrétan spenótszaga volt. Ezt kellett tincsenként felvinni (és kellemes meglepetés volt, hogy bár két dobozzal rendeltem, egy elégnek bizonyult a derékig érő hajamra), majd nejlonsipkába csavarni magam. Egy óra múlva mostam le, mert más nem bírtam tovább a kíváncsiságot.

És voilá... semmi nem történt! Illetve történt, mert a hajvégek most ugyanolyan színűek, mint a hajtövek, de titkon reménykedtem egy ordenáré narancssárgában. Na, majd legközelebb! :)