Mindenkinek kell egy hentes. Egy igazi, megbízható, minőségi húsokat áruló hentes. Aki mondjuk csodás csípős szarvaskolbászt tart, és farhát árban adja a pulykanyakat. A kutyáknak pedig bónuszba a csontot. Végre mi is megtaláltuk a Hentest, így, nagybetűvel. Igaz, hogy egy szomszédos településre kell érte autózni, de megéri. Mostanában szoktunk rá ugyanis a tőkehúsok nagybani fogyasztására. Mármint saját részről, a Férfi a háznál így is nagy húsos volt, én kevésbé, sőt, a várandósság alatt valahogy nem is kívántam. 

Pedig például az a szép hosszúkaraj, amit legutóbb kaptunk a Hentesnél, szinte minden nap megjelent hol vacsora, hol reggeli képében - már ameddig tartott. És mennyivel jobb színhúst enni, mint a bolti kínálatban sonkának csúfolt valamit! Amiben egyébként ezek az összetevők: Sertéshús (55%), Víz, Borsófehérje, Sertésfehérje, Sertésbőrke, Keményítő, Étkezési só, Emulgeálószerek (E451, E452, E450), Sűrítőanyag (E407a), Bőrkepor, Antioxidáns (E316), Zselésítő anyag (E508), Fűszerek, Fűszerkivonatok, Ízfokozó (E621), Aromák (füstaroma), Dextróz, Színezék (E120), Tartósítószer (E250) Ez egy random kiválasztott, viszonylag olcsó sonka "hozzávaló-listája". Az ára megegyezik a karajéval - de az legalább e-mentes, és bár legutóbb csak egy kis borsot kapott, majd bedobtam a sülő rozmaringos csirkecombok mellé, de a karaj kifejezetten alkalmas arra, hogy mindenféle úri huncutsággal megtöltsük. Aszalt szilva és juhsajt, spenót és kolbász, fokhagymás tojás, a variációknak csak a fantázia szab határt...