... avagy újabb álmatlan éjszaka a kutyáknak.

Sün! Sün! Süüün! - ezt kiabálta odalent a Slapaj kutya, azzal a tudom-hogy-nem-szabad-megérinteni visszafojtott vakkantással, ezer közül megismerem (ugyanezzel ugatja például az asztalon hagyott süteményt). A baj az, hogy már éjfél óta kiabálta, és kicsit meguntam. Reggel leballagtam, az ugatás tárgya persze ott gombolyodott a teraszon, a hideg ellen jól összehúzta magát. A vastag munkáskesztyűmmel felvettem őkelmét, és átbattyogtam a szomszéd üres telkére, ahol a lovakat szokták legeltetni. Egy jó nagy csalánbokorba dugtam a kis sünit, egy sűrű aljnövényzettel benőtt részen - neki már hamarosan el kellene vermelni, hogy túlélje a telet. Mivel esti állat, arra számítottam, a napot átalussza, és csak este fog továbbállni - így is lett.

A kert végében azért építettem egy nagy kupacot a lehullott levelekből, ha netán mégis nálunk akarná tölteni a telet...