... avagy aki nem öl, ne is egyék?

"Kéne nekünk nyúl, nem?" - kérdezte a Férfi félhangosan, állát vakarva, ahogy a hátsó kertben járkált. Már nikkelezett szemmértékkel vizsgálgatta a leendő ketrec helyét, és azon morfondírozott, kezdetnek hány pár nyulat is tartsunk.

Na ekkor léptem közbe, és leállítottam. Amíg ő nem hajlandó megölni egy ilyen aranyos, bolyhos, szőrmés, puha, szuszogó teremtést, addig én sem leszek hajlandó.

Ez pontot tett a vita végére, mert a Férfi alapvetően nem vérengző ragadozó, amíg nincs túlélésre kényszerítve. És persze nincs, mert szépen elautóztunk a falu szélén lévő CBA-ba, és vettünk egy tálca nyúlcombot. Egyrészt nem volt drága, másrészt pedig tényleg finom - és nem érezni a hasonló húsoknál tapasztalt "vad" ízt sem.

Érdekes, mennyire visszaszorult nálunk a nyúlhús-fogyasztás, míg például húgom Belgiumban rendszeresen kísérletezik a nemzeti eledel helyes megfőzésével (valami nyúlragu sörben főzve, hosszú órákig).

Én nem pepecseltem ennyit az előkészülettel, a megmosott combok alá jó adag olajat löttyintettem, köréjük kockára vágott krumpli és felkarikázott répa került, pár fokhagymagerezd kíséretében. Vöröshagyma és a fűszerkertből találomra összemarkolt 'zöld' adja az ízt a szokásos só-bors mellett. Nem kell túlbonyolítani, de tényleg...

(Fotó: PixelTigris.hu)