... avagy garantált fekete körömlakk a következő héten.

Már az alcímben lelőttem a poént, de ez maga a hardcore diószüret. Mert ugye az ember lánya vödrökkel felszerelkezve kivonul a diófa (majd a környék elhagyatott diófái) alá, és fél délelőtt guggol, görnyed, hajol, hogy az avar közt megtalálja a gurulós kis gömböket. Mert nem ám a szép, rövidre nyírt, ápolt gyepre pottyannak ezek a galád diók, hanem szeretnek bebújni mindenféle levél és gizgaz alá. (Keresgélés közben az aljnövényzetben élő egyéb ízeltlábú élőlényekre ne is gondoljunk.) 

Aztán ahogy telik az idő (és a vödör) egyre csappan a földön fellelhető termés száma. Na ekkor az ember lánya fürkésző szemeit a fa ágaira emeli, és a már-megrepedt-de-ki-nem-esett diókat célozza meg. "Csak szétfeszítek pár burkot, hogy hamarabb végezzek" - gondoltam, remélve, hogy ez tényleg csak pár burok lesz. Nyilván nem, úgyhogy mivel erre a kis munkára már nem akartam visszabattyogni a házba gumikesztyűért, az összes ujjam hegye feketébe forduló sötétfosbarnászöldben játszik. Igen, van ilyen szín. Szépnek nem mondhatom, és nem is igen tudok tőle megszabadulni, hiába mosom és dörzsölöm citrommal. Úgyhogy a fekete körömlakk garantált - és a gumikesztyű lesz jövőre az első, amit magamhozveszek.

Bezzeg a mandulaszüret! Ott csak a fenséges illatfelhőre emlékszem, az a marcipánaroma mindenhol, még napokig az orromban volt az illat maga!

(Fotó: PixelTigris.hu)