A konyhaasztal az egy remek találmány. Lehet rajta rétest nyújtani, és egyáltalán, bármilyen nagy kipakolással járó sütés-főzést végezni. Sőt mi több... ráérős reggeleken napfénybe bámulva teát hörpölni. Matekházit írni, amíg mama elkészül az uzsonnával. Hatezer darabos kirakóval bíbelődni, majd egy hétig ottfelejteni a ki nem rakott képet. Krumplinyomdázni, temperával; az sem baj, ha a viaszosvászonra megy. Összegyűlni egy házibulin, a legjobb beszélgetések úgyis a konyhában folynak. Sütőtökpürével kikenni az asztallapot, míg anya a kölesgolyót keresi. Figyelni apát ahogy kipakolja a szerszámait és forraszt. Blogbejegyzést írni, amíg egyet rottyan a paprikás csirke. Komoly dolgokat este csöndesen megvitatni, mikor a gyerekek már alszanak. Sietve bekapni pár falatot, és kintfelejteni a szalámit és a vajat, meg a rengeteg morzsát. Komótosan ebédelni finomakat egy vasárnap délben. Társasjátékozni, és csodálni, ahogy egyikünk sorozatosan hatosokat dob.

Amikor ideköltöztünk, első dolgunk volt egy óriási, masszív fa asztal beszerzése. Aztán rájöttünk, hogy nincs elég hely, így a tökéletes asztal közel három évet várt a feltámadásra a fatárolóban. Eddig. Ugyanis már olyan szinten van az építkezés, hogy a megújult konyha-étkezőben végre újra elfoglalhatta az őt megillető helyet - határozott életminőség-javulást hozva számunkra. Imádom.

(Kép: HomeDecorIdeas.eu)