Már évek óta tervben van az ibolyaszörp elkészítése. Tavaly lemaradtam róla, idén azonban apró segítőmmel közösen leszedtük a kerti gyepbe ékelődött ibolyatelepek kis virágocskáit (=gaz!). Egy másfél literes edény tele is lett a lila virágfejecskékkel, és legalább fél órára a gyereket is sikerült lekötni...

Szóval fogtam ezt a lábasnyi virágot, szitán keresztül kirázogattam, a kis homokszemcséket eltávolítottam, majd állni-ázni hagytam úgy 24 órán keresztül két-három citromkarika társaságában. (Még az is előfordulhat, hogy túl lusta voltam nekifogni, így a szorgalmasoknak az áztatás egyébként ki is maradhat... Ártani nem ártott, na.)

Másnap felmelegítettem (nem forraltam!), leszűrtem, és két púpos kiskanálnyi citromsavat adtam hozzá. Nagyon szeretem, amikor a szürkés-zöldes léből a citromsav hirtelen mámoros rózsaszínt varázsol, ez az igazi mágikus kémia...! Így történt az orgonalekvárral is anno. Majd következett a kristálycukor, nagyjából nyolcvan dekát vett fel a másfél liter víz (mondjuk nem lett túl tömény). Hagytam egyszer felforrni (ha habja lenne, le kell kanalazni), majd steril üvegekbe került, amelyeket később szárazdunsztba állítottam.

És mire jó az ibolya? Kevesen ismerik azt, hogy gyógynövényként is használható: köptető, nyákoldó hatása van, köhögésre, torokfájásra segítség. Már csak rá kellene írnom, hogy unikornisnyál, és betörhetnék a cukiságpiacra. Hát nem elbűvölő a színe, de őszintén?