Anna születése után világossá vált, hogy a lakásbővítést nem odázhatjuk el, hiszen pillanatok alatt eljön az idő, mikor saját kis kuckót szeretnénk szeretne majd. 2015 januárjában ezért konkretizáltuk az elképzeléseinket, és építészt kezdtem keresni. Márciusra megvolt a helyszíni felmérés, szembesültünk a lehetőségeinkkel is, tudniillik a kedves Budakeszi Önkormányzat szerint a meglévő házat nem lehet ám csak úgy bővíteni... a toldaléknak az egyik kerítéstől egy méterre, a másiktól hat méterre kell kerülnie, hiába áll a ház a telek közepén. Ezért egy furcsa lólépés lesz az új ház, L- alakban, a feng shuisok most biztos fogják a fejüket, de ez van. És nem, nem két konditermet, vendégszobát meg teaszalont akartunk, csak egy apró szobát és felette tetőtérbeépítést, a ház alapterülete így eléri a kemény ötven négyzetmétert.

Kép: hvg.hu

A másik fejleménye a kedves Budakeszi Önkormányzat ügyfélbarát rendelkezéseinek az, hogy ki kellett hívnunk egy geodétát, mert a kedves Budakeszi Önkormányzat igényt tart az utca felé eső telekrészünkre, amíg nem adjuk le, nincs építési engedély. Persze a kaput, kerítést, közműveket saját költségen kell áthelyeztetnem (a csatorna, vízakna, gázcsonk érintett "csak"...), a leválasztott telekrészt pedig famentesen, gaztalanítva kell átadnom nulla forintért. Az indoklás szerint egyszer itt kiszélesítik az utcát - és azoktól, akik nem kívánnak építkezni, kemény magyar forintért megveszik az utcafronti telekrészeket. Tehát nem tőlünk, mi adjuk csak oda ingyen. Meglehetősen átverés- és zsarolás-szagú, de hát ez van, építkezni szeretnénk, le kell adni a területet, nosza. Nosza... ez a csavar májusban derült ki, ekkor indítottam a valószerűtlenül hosszú telekalakítási folyamatot. Lássuk, mi történt:

Májusban hívtam a geodétát, aki ugyan nem jött ki, de papíron berajzolta, hogy hol húzódik az új telkünk, és elindította a folyamatot a Földhivatalnál.

Júniusban vártunk. A homokszemek lassan peregtek a homokórában.

Júliusban vártunk. Az elhagyatott prérin ördögszekeret fújt a szél.

Augusztusban vártunk. A perzselő nap sugara a végtelen sivatagi homokra esett.

Szeptemberben kaptam egy önkormányzati telefonszámot, azt hívogattam, leadtuk a lemondó nyilatkozatot/ajándékozási szerződést... és vártunk.

Októberben befejezték a csatornázást az utcában, és felhívták a figyelmet, hogy amennyiben nem csatlakozunk tavaszig, talajterhelési díjat kell fizetnünk. A kedves Budakeszi Önkormányzat szerint addig nem csatlakozhatunk, amíg nem történik meg a telkek felosztása.

Novemberben még mindig nem történt semmi, sőt, lemondott a kedves Budakeszi Önkormányzat főépítésze, így már telefonon sem tudtak segíteni.

Decemberben a figyelmeztetésekkel nem törődve aláírtunk a Vízműveknél a csatornázás miatt, illetve kitöltöttük a megfelelő papírokat, beszereztük a tulajdoni lapot és térképvázlatot, az egyiken már osztva, a másikon még sajátként szerepel a telek, majd az egész paksamétát elküldtük és... vártunk. Kedves kis adalék: az e-ügyintézés jegyében letölthettem és kinyomtatva visszavihettem volna a tulajdonilap-kikérő nyomtatványt, hát nem ultramodern ez a rendszer?

Anna meg egy éves lett, hurrá! Ez azt is jelenti, pont egy éve kezdtem az egész hercehurcát. Cuki csavar az egészben: az új építési törvény szerint nem kellene építési engedély, sem a telekalakítás... abban az esetben, ha nulláról építkeznénk. Bővítéshez saaaaajnos kell. Ezt a harmadik építéshatósági ügyintéző tudta csak megmondani egyébként.

Januárban nehezen indult a munka, már a kedves Budakeszi Önkormányzat részéről, mert ahogy a Földhivatalban tett idegtépő látogatás (nem működő terminál, lefagyott központi rendszer miatt lekérdezhetetlen adatok, iktatóból kézzel kikeresett dokumentumok...) során megtudtam, október óta küldözgetnek nekik egy jóváhagyó papírt, amit valahogy senki sem tudott átvenni és aláírni, ezzel ismét nyertem egy utat az Építési osztályra is...

Februárban végre valaki összeszedte magát a kedves Budakeszi Önkormányzatnál, és bemehettünk újra a Földhivatalhoz, hogy a telekalakításról nyilatkozzunk. Befizettünk, nyilatkoztunk, lemondtunk a fellebbezési jogunkról.

Márciusban jött egy levél, hogy a kérelmünket elutasítják, mert nem volt aláírva a változási vázrajz, és nem nyilatkoztunk ügyvéd előtt az új telek tulajdoni hányadairól.

Áprilisban ügyvédet kerestünk, nyilatkoztunk, visszaküldtünk, kipengettünk, némán tűrtünk.

Májusban vártunk. A méhek lassított felvételben, szinte helyben állva döngicséltek a barackfa virágain.

Júniusban telefonált az ügyvéd, hogy kiértesítették, immáron két helyrajzi számunk van. Több, mint egy év után elvileg kész a telekalakítás - amiről eddig értesítést sem kaptunk, viszont közel nyolcvanezer forintot máris sikerült elköltenünk a semmire, a közművek és kerítés arrébbrakása nélkül. És még csak most jön  az építési engedély kérelmezése. Hát milyen bürokratikus országban élünk?

Anna gimis ballagására csak meglesz az a saját kis kuckó.