A hétfőn leesett ónos esőtől - és az annak köszönhető káreseményektől - hangos a média. Vannak olyan települések, amelyeket még ma, pénteken is csak bajosan lehet megközelíteni. Ilyenkor az jut eszembe, hogy pár éve még én is egészen másként éltem volna meg ezt a "kis esőt", ami persze, csúszik, na de mi ez a hiszti már megint... Aztán egy évig laktam a Normafán, és ami bent a Moszkva téren szemerkélő eső volt, az nálunk odafent bizony már hó. Majd kiköltöztünk a városból, az erdő szélére, és itt is ugyanaz a helyzet, télen-nyáron öt fokkal hidegebb hőmérséklettel megtámogatva. Hétfőre kristályvilág lett a fagyott kertből, üvegkorallokként meredeztek a csupasz gyümölcsfák. És az út is megfagyott, igen, a hegyről a fővárosba vezető utat is csak tegnap nyitották meg. És az utcák is megfagytak, de mi ennek csak örültünk, hiszen október vége óta építik a csatornát, és konkrétan bokáig érő sár fogadja az utcánkba betérőt. Ez a csatornázás kellemetlenebb, mint az ónos eső, mert még maguk a munkások sem tudják, aznap melyik út lesz lezárva, a lakók pedig káromkodva fordulnak vissza a méteres árkok láttán. Ahhoz képest, hogy az eredeti ütemezés szerint november elsejére be kellett volna fejezni a mi környékünket, még ma is a sípolva tolató markolókat hallgatjuk egész nap, ugráljuk át a gödröket, másszuk a homokbuckákat, amelyek egy-egy véletlen folytán pont a kapubejárónkban teremtek.

Hát így vagyunk mi elzárva az erdő szélén. Csak annyit remélek, hogy a szülés megindulásáig valamelyest normalizálódik a helyzet.

(Kép: Meteoline)